+36 30 719 6588  

Kiskertem

A Kiskertem egy induló családi gazdaság, amely Vindornyaszőlős településhez tartozó Öreghegy tetején megbúvó két hektáros területen helyezkedik el. 2019 szeptemberében költöztünk ide azzal a céllal, hogy saját magunk - és később mások - számára egészséges élelmiszert tudjunk előállítani, valamint, hogy egy természetközeli, élhetőbb környezetben éljük tovább a mindennapjainkat. A vegyszermentességen túl számunkra az is kiemelten fontos, hogy állatainkat természetük szerint tartsuk, a lehető legszabadabban. Lovunk, kecskéink, racka juhaink legelőn élnek, baromfiállományunk szintén egy közel egyhektáros füves területen kapirgál és kiegészítésképpen csak szemes takarmányt kap. A tartásmód, valamint a gyógyszerek és mesterséges anyagok kiküszöbölése egyértelműen érzékelhető az élelmiszereink minőségén, minket pedig nagy megelégedéssel tölt el, hogy állataink valóban jól érzik magukat. A velük kapcsolatos termékeknek szerintünk ez egy fontos hozzáadott értéke. Meggyőződésünk, hogy globális szinten nézve is az emberiségnek egyre inkább törekednie kell majd a fenntarthatóságra az élet minden területén, hogy egy élhető bolygót hagyjunk hátra az utánunk következő nemzedékeknek is. Ez a cél motivál minket arra, hogy haladjunk ezen az úton és újra megismertessük az emberekkel a hazai, adalékoktól mentes, friss élelmiszerek valódi ízét.